TAO támogatás
Letölthető dokumentumok:
Jóváhagyó határozat
Sportfejlesztési Program
A
csapat történelme röviden:
Öt éves szünet után a nagypályás csapatot 1998-ban szerveztük újjá Kardkovács Györggyel. Az öltöző lerobbant a "pálya" pedig egyetlen kapufából állt. Nem volt könnyű, de óriási volt a lelkesedés. Első mérkőzésünkön, amelyet itthon játszottunk – Fülesd ellen – rengeteg nézőnk volt. A szurkolótábor lelkes tagja volt Lakatosné Sira Magdolna, akkor Polgármesterasszony, és Nelli Néni. Az első bajnoki fél szezont "vonal alatt" játszottuk, a 3. helyen zártunk. 2001-ben megnyertük az akkor még Körzeti II. osztályt, és azóta is a Körzeti I.-ben – ma ár Megyei III.-ban játszunk.
Az első csapatunk kerete 1999 tavaszán: Bihari Miklós – Nagy Szabolcs, Jóni István, Tukacs László, Levenda Gábor – Tóth Béla, Botos Csaba, Újfalusi Szilárd, Farkas Csaba, Majoros Attila, Lakatos Csaba. Szerepelt még Kiss József, Hülvely Lajos, Császár Zoltán, Botos Ferenc, ifj. Kardkovács György, Kokas Gábor, Mika Szabolcs, Sipos Róbert, Tóth Ákos. Legjobb eredményünk a 2006/2007 –es évben elért 4. hely volt.
Egy esetben -2010-ben – az ifi csapatunk bronzérmes volt, Lakatos Norbert az ifiben Gólkirály. Ebben az évben a veterán Borbély Péter a felnőttben volt Gólkirály, csapatunk pedig a legsportszerűbbnek bizonyult.
Jelenlegi keret: Sipos Róbert, Boros László, Hajdú József, Faggyas Máté, Kondor Gábor, Fekete Attila, Kóczé Szabolcs, Lakatos Ernő, Somogyi István, Varga Richárd, Aranyos Csaba.I Pethő Tamás Ország László, Kaluczi István, Mursa Richárd, Farkas Dezső, Zámbó Imre, Botos Csaba, Lázár Benjamin, Aranyos Csaba.II Tukacs László, Horváth Roland, Lakatos Csaba mezőnyjátékosok.
Sportelnökünk Lakatos Ernő, szertárosunk Boros László, edző Tukacs László.
Ezúton is köszönöm a szurkolók biztatását, várjuk őket az ezután következő mérkőzésekre is!
Eredményeink:
2001 Aranyérem
2006/2007 –es évben 4. hely
2014 Bronzérem
2023 Bronzérem
2010 Borbély Péter gólkirály
2010 Lakatos Norbert ifi gólkirály
Elnökök: Kardkovács György, Bóné László, Vigh Gyula, 2022-től Lakatos Ernő
Tukacs László 1998-óta játékos edző.
Örökös szertárosunk Tóth János volt később fia Tóth Zoltán vette át. Jelenleg Boros László látja el nagy megelégedettséggel.
A papírmunkát évek óta Sipos Róbert, Papp Miklósné és Sipos Éva végzik.
2019-21 Anyagi források miatt egy válságos időszak volt. 2020-ban Ács Gábor és Debreceni Béla leigazolása hatalmos lökést adott a klubnak.
Zalaegerszegről Bóbics Lászlótól kaptunk egy zöld-fehér szerelést.
Az új Elnöknek, Lakatos Ernőnek pályázatokkal és támogatással sikerült új mezeket, labdákat és melegítőket beszerezni.
2014-ben megújult az öltöző.
Nem szoktuk reklámozni a mérkőzéseket mégis népes szurkolótáborunk van. A bajnokságban a harmadik legnagyobb.
Algács Tibor (LEÓ) emlékére rendezett meccsen az újságíró válogatottal játszottunk egy jótékonysági meccset.
Terveink között szerepel a Kispesti vagy az Újpesti öregfiúkkal rendezni egy barátságos meccset. Egy műfüves pálya építése és létrehozni egy öregfiúk csapatot.
Tukacs László
Nemzetközi Halászléfőző Verseny Túristvándiban
2023.05.28
2023.03.22
2023.03.22
Túristvándi KSE 22/23
Túristvándi KSE
Nagy tisztelettel köszöntöm a Túristvándi KSE valamennyi Sportolóját, Sportvezetőjét, Szurkolóját, Támogatóját! Megköszönöm a Csapatunk nevében Vígh Gyula Barátomnak, Képviselőtársamnak, hogy évekig ellátta az Elnöki feladatokat- ingyen és bérmentve- sokat segített bennünket. Az ajándékomat az első bajnoki meccsünkön kapja meg, amelyre tisztelettel meghívom! Túristvándi-Tunyogmatolcs, augusztus 13. 17 óra. Új Elnökünknek, Támogatónknak, Lakatos Ernőnek sok sikert és eredményes működést kívánok! Köszönöm továbbá Sipos Róbert Barátomnak, Sporttársamnak, hogy idén is -szokása szerint- rendben elkészítette a Csapat nevezését! Bizakodva várjuk idén is a Polgármester Úr és az Önkormányzat támogatását, mondjuk egy szállító jármű formájában az anyagiak mellet, egyben köszönet az eddigiekért. Tóth Zolika és Boros Laci immáron a "pályánk tartozéka", hétről-hétre jól "felelnek". Erdélyi Zolika is segít minket, reméljük, ezután is fog. Csapatunkról: Ilyen mozgás még nem volt, mióta 1998 óta én vagyok az edző. Seregnyi "mesés" játékosunk távozott. /Hon vótak,hon nem vótak.../ Sajnos, a kezdőből is távoztak Sporttársaink. Nekik megköszönöm, hogy hosszabb-rövidebb ideig segítettek bennünket, és sok sikert kívánok az új Csapatukban! Azok a "literes szájú hangemberek", akik elvitték a szerelésünket, és szó nélkül leléptek, már nem ilyen elbírálás alá esnek. De nekik is sok sikert, hátha megtanulnak máshol focizni. Akik hozzánk jöttek, sok sikert a Túristvándi KSE lila mezében! Név szerint: Somogyi István/Tunyogmatolcs/, György Dávid/Fehérgyarmat/, Paragh Máté/Fehérgyarmat/, Póti György/Szamossályi/, Piros Dávid/Nábrád/, Papp Ferenc/újrakezdte,korábban Nyírmeggyes/, Botos Csaba/újrakezdte/. Eddig két edzőmeccsen vagyunk túl: Vámosoroszi-Túristvándi 8:1, Szatmárcseke-Túristvándi 6:7. Látható, erős Ellenfelekkel meccseltünk, és bizakodva várjuk a Bajnoki rajtot. Hajrá Istvándi!! Csak lűjetek!!!
Tukacs László